CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeptember 5-én megkezdődött Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), Angelo Bagnasco bíboros celebrálta a hármas ünnepet – megnyitó, elsőáldozás, Venci Sancte – a Hősök terén. A szertartáson Marton Zsolt a váci egyházmegye püspöke, együtt koncelebrált a külföldi és hazai egyházi méltóságokkal.Magyarország 83 év után, ismét megrendezte - a négyévente tartott - katolikus világeseményt. Az ünnepélyes megnyitón és szentmisén külföldi és hazai egyházi és világi méltóságok vettek részt. A liturgián 1200 fiatal első alkalommal járult a szentáldozáshoz. Váci Egyházmegyéből összesen 112 elsőáldozó jelentkezett, a nagyobb csoportok a Vecsés-Óváros Plébániáról, a Dunakeszi Szent Mihály és Szent Imre Plébániákról valamint a Fóti Római Katolikus Egyházközségből érkeztek. A résztvevők létszáma körülbelül 20.000 fő volt. A megnyitón nagyszabású zenés-táncos műsor is várta az érkezőket.
Erdő Péter bíboros, prímás köszöntő beszédében hálát adott a Gondviselésnek, hogy megrendezhetik a kongresszust. Köszönetet mondott a szervezőknek, a magyar társadalomnak és az Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságának. Erdő Péter az egyhetes esemény lényegét domborította ki beszédében: „Krisztus velünk van az Eucharisztiában. Nem hagyja magára az Egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad. Az Eucharisztia az a forrás, amelyből keresztény életünk, küldetésünk táplálkozik.”
Angelo Bagnasco olasz bíboros homíliájában így szólt az elsőáldozókhoz: „Ti vagytok az Egyház tavasza. Mi, felnőttek, a szeretet üzenetét hozzuk számotokra. Amikor magatokhoz veszitek Jézust az Oltáriszentségben, az Úr betér szívetek hajlékába, és veletek marad, olyan barátotok lesz, aki soha nem árul el benneteket.” A bíboros köszöntötte a katolikus iskolába járó diákokat. Arról beszélt nekik, hogy Isten nem ellensége a szabadságnak, a hit pedig nem a tiltások sorozatát jelenti, hanem egy hatalmas „igen” az örömre, még akkor is, ha elkötelezettséget kíván. A hit nem ellensége az észnek, hanem kutatja a dolgok értelmét, és az észnek is szüksége van a hitre ahhoz, hogy önmaga lehessen. Hozzátette: „Mi, felnőttek, aggodalommal figyelünk benneteket, az igazság és a jó útján indultok-e el. Vállaljátok-e a szeretet küzdelemmel járó útját?” Figyelmeztette őket: „A dolgok hamar elkopnak, az emberek megöregszenek. Tudnotok kell, az élet nem attól szép, hogy nincsenek benne megpróbáltatások, nehézségek, tévedések, de nem is akkor, ha sikerekkel lesz tele, ha fontos emberek lesztek, hanem akkor, ha hasznosak lesztek. Az Egyháznak szüksége van rátok, a fiatalságotokra, a lelkesedésetekre. Nektek viszont szükségetek van Jézusra.”
A homíliát követően Udvardy György érsek vezetésével az elsőáldozók megújították keresztségi fogadalmukat; így mintegy 1200 gyermek erősítette meg Krisztus melletti elkötelezettségét a szertartáson.
A szentmisén a katolikus iskolák összkara, közel 800 fő énekelt együtt: a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a váci székesegyházi kórusiskola, a Szent Angéla Énekes Iskola, a Pannonia Sacra Iskola énekkara, a szentendrei Szent András-iskola, a budapesti Pál Apostol-iskola kórusa, a székesfehérvári ciszterci gimnázium leánykara, a budapesti Egyetemi templom Don Bosco Énekkara, valamint a szolnoki Csillagfény Gyermekkórus. Zenei kíséretet a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zenekara adott.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.
Tóth András görögkatolikus pap, lelkigondozó, családrendszer terapeuta, önismeretidráma vezető, a Váci Egyházmegye spirituálisa. 2019 óta dolgozik a papok lelki jóllétért a Váci Egyházmegyében lelki segítőként. Személyes beszélgetésekkel, látogatásokkal segíti, kíséri paptestvéreit a krízisek megelőzésében, feloldásában. A látogatásokon túl papi és diakónusi csoportot vezet. Munkájáról, a papok nehézségeiről, a segítés módjáról Takács Bence kérdezte a Lélekjelenlét podcast adásban.
Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvérre és vértanúra, a XX. századi egyházüldözés tanújára emlékezünk. 2026. június 10. szerda
Gréta és Margit
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég...
Összes program »